Lakatos István

Lakatos István

színművész, rendező, tanár
“Az én mesterségem az, hogy történeteket meséljek a többieknek. El kell mondanom, mert nem tudom magamban tartani őket. Mások történeteit mesélem a többieknek. … Egy deszkaemelvényen mesélek, társaimmal, más emberi lényekkel együtt, különböző tárgyak és fények között. Ha nem lenne emelvény, a puszta földön állva mondanám el őket, tereken, utcákon, az utcasarkon, egy erkélyről, vagy az ablak mögül. Számomra az a fontos, hogy meséljek azoknak, akik meghallgatnak.” – Giorgio Strehler
Székhelyi Dániel

Székhelyi Dániel

Színész, tanár
Számomra a színház: tér. Tér, melynek szövete van. Szálait önmagunkból szőjük. Önmagunkról és a világról alkotott képünkből, helyünkből a világban. Ez a tér a találkozás és összekapcsolódás tere. Az átalakulásé. Azáltal alakítjuk magunkat, hogy alakítjuk egymást. Évezredes múltra tekint vissza ez a rituálé, amely ugyan sok változáson ment keresztül, de valami lényegit mindig megőrzött magából. Ez pedig a figyelmünk összekapcsolódása. Nézőé és játszóé. Kettejük között történik a színház. Erre ma -amikor olyan távol tudunk lenni egymástól és önmagunktól is- mindennél nagyobb szükségünk van.
Schramek Géza

Schramek Géza

színész, színházpedagógus
„A poéta életű ember korának és közösségének gondolathordozója, indulat- ébresztője... hajtja őt valami, hogy szóljon és tanítson, hogy közvetítsen Ég és Föld között... „ (L.Z.) ...és ez a földre rántott hétköznapisága a versnek segített megértenem, hogy a költő is csak ember, mi magunk vagyunk, gondolataik a mi gondolataink, érzéseik a mi megélt, de kifejezni csak alig tudott érzéseink...,vagyis hogy a személyességen keresztül közel hozhatom a verset, átadhatom az embert, a Költőembert; aki ráeszméltet, kapaszkodót ad, élni segít...! Évtizedek óta vallom ezt, hiszem és közvetítem,vagy éppen tanítom egyfajta népművelői indíttatásból... ahogy a vers helyét, szerepét is ebben határozom meg a magam számára.
Baranyay Zsófia

Baranyay Zsófia

magyartanár
Minden jó műben van valami, ami Neked szól. Ami egy kicsit Te vagy. Ez néha csak egy sor, egy szereplő vagy talán benne sincs a szövegben, csak te magad teszed hozzá. Ezt a valamit keresem. Ezt a valamit szeretnék segíteni megtalálni.